Nyári gumi akció után kutattunk üres tárcával, kétségbeesetten

Mindannyiunk életében meghatározóak a pénzügyek. Ahogy sokan mások, mi sem vagyunk ezzel másként. Hiszen a pénz egy fontos eszköz az életben maradáshoz. Igyekszünk spórolni, csak annyit költeni, amennyit szükséges. Általában csak a rezsire, élelmiszerre és ruhákra költünk, luxuscikkeket egyáltalán nem szoktunk vásárolni. Hiszen sohasem tudhatja az ember, mikor üt be a krach. Azáltal, hogy rendelkezünk megtakarítással, bebiztosítjuk magunkat arra az esetre, ha közbejönne valami és hirtelen nagy kiadásaink adódnának. Például elvesztenénk a munkahelyeinket, vagy egyszerűen túlköltekeznénk. Amire sajnos már többször is volt példa. A pénzügyek fontossága felbecsülhetetlen.

Mióta gyerekeink vannak, a pénzügyi biztonság kérdése még fontosabb szerepet tölt be az életünkben. Hiszen nem csak a magunk, de másik két kis életért is felelősséggel tartozunk. Sok pénzbe kerül a ruháztatásuk, ápolásuk, a fejlesztésük, na meg persze az a temérdek játék. Így nagyon meg kell gondolnunk, mire költjük a pénzt. Két gyerek nevelése tehát nem olcsó mulatság.

Amellett, hogy életben tartunk két lurkót, még fizetjük a lakáshitelt, a lakástakarékot, na meg persze az autó és a lakás karbantartási és fenntartási költségeit. Ezek elég nagy kiadások, de azért igyekszünk minden hónapban félretenni valamennyit. Ezidáig nem is adódott gond, aminek nagyon örültünk.

Egyik nap azonban arra ébredtünk, hogy iszonyatosan hideg van a lakásban. Naná, hogy pont most romlott el a fűtésrendszer. Miután kihívtunk a szerelőt, kiderült, hogy a vezetékek, a radiátorok és a kazán lecserélése is esedékessé vált. Régiek voltak, elhasználtak és már nem látták el megfelelően a feladataikat. Nem is csoda ez, ha használt lakást vásárol az ember. Le sem merem írni, hogy a teljes csere mekkora költséggel járt. Maradjunk annyiban, hogy nem volt olcsó. Még most is fogom a fejem miatta. De nem volt más választásunk, muszáj volt meglépnünk a javítást. Elvégre nem fagyoskodhattunk naphosszat a hideg lakásban. Sajnos minden félretett pénzünk elment a probléma megoldására, megtakarítás nélkül maradtunk.

Nyári gumi akció után kellett néznünk

Ha még nem lett volna elég a bajból, a férjem közölte, hogy mindenképpen le kell cserélni a téli gumikat az autón, hiszen már jó idő van, és a felszerelt abroncsok nem optimálisak a biztonságos közlekedéshez ilyen időjárási feltételek mellett. Hurrá, már csak ez hiányzott. Hihetetlenül kétségbeestem, hiszen tisztában voltam azzal, hogy nagyon szűkös keret áll a rendelkezésünkre, szinte semmi pénzünk nem volt. Nemhogy az autóra, ételre is csak kevés. A nyári gumi vásárlás azonban nem várhatott, most azonnal szükség volt rá. Így alternatív megoldás után kezdtem kutatni.

Amikor már majdnem feladtam a reményt, hogy kilábalunk ebből a válságból, rátaláltam erre az oldalra: gumidiszkont.hu. Egyszerűen nem hittem a szememnek! Olyan nyári gumi akció tárult elém, amilyen kedvező árakkal azelőtt soha nem találkoztam. Mondanom sem kell, rettentően megkönnyebbültem. Olyannyira, hogy szinte öt egész kilóval könnyebbnek éreztem magam. Végre volt megoldás a problémánkra! Fellélegezhettem!

Az oldalon böngészve számos gumiabroncs típusra akadtam, ám volt egy kis bökkenő. Szőke nő lévén fogalmam sem volt róla, melyik lehet a mi autónk számára a legmegfelelőbb termék. Még szerencse, hogy épp előttem volt az ügyfélszolgálat telefonszáma, így gyorsan tárcsáztam is őket. Hihetetlenül kedvesek és segítőkészek voltak, készségesen válaszoltak minden kérdésemre, pedig magamhoz híven volt köztük néhány valóban bugyuta kérdés is.

Miután segítettek abban, hogy milyen szempontokat mérlegeljek a választás során, és melyek azok, amelyekre mindenképpen figyeljek oda, máris közelebb kerültem ahhoz, hogy a nyári gumi akció keretében pontosan melyik abroncstípusra essen a választásom.

Ezek a legfontosabb szempontok, ha gumiabroncsot vásárolnánk

Az első és legfontosabb, hogy megnézzük az autó kezelési útmutatóját. A dokumentumnak ugyanis tartalmaznia kell, hogy pontosan milyen méretű gumi való az autónkra. További iránymutatásokat tartalmaz arra vonatkozóan is, hogy milyen típusú gumiabroncsot válasszunk. Ezeket a tulajdonságokat mindenképpen figyelembe kell venni, amikor nyári gumi akció keretén belül gumit vásárolunk. Ha ugyanis nem megfelelő nagyságú abroncsokat veszünk, akkor könnyen balesetet szenvedhetünk.

Ha a méret kiválasztása megtörtént, mérlegeljük, hogy milyen körülmények között használjuk majd az autót. Teherszállítást végez a jármű, vagy csak egy mezei személyautó? Előbbihez nyilvánvalóan sokkal erősebb, strapabíróbb gumik kellenek.

Fontos szempont az általában jellemző időjárás kérdése is. Manapság ugyan nagyon kiszámíthatatlanok az évszakok, de azért mégis kell, hogy legyen róla fogalmunk, hogy többnyire milyen idő szokott lenni. Enyhe, kevésbé havas tájakon akár egy négy évszakos gumi is jó választás lehet. Hideg, havas, jeges területeken azonban fontos a jó minőségű téli gumi, nyáron pedig a nyári, amelyet például megvásárolhatunk akkor, mikor nyári gumi akció van érvényben a Gumidiszkontnál.

A gyártók rendszeresen tesztelésnek vetik alá a gumikat, így biztosítva a megfelelő minőséget. Számos területen kell helyt állniuk a gumiknak. Nem mindegy, hogy hogyan tapad a különböző minőségű utakon. Bármennyire is nincs a köztudatban, az abroncs meghatározza a fékút, az üzemanyag fogyasztás minőségét is. Természetesen az abroncs élettartama is a minőség függvénye. Érdemes tehát vásárlás előtt utána nézni a különböző tesztelések eredményeinek és a vásárlók értékeléseinek is. Hiszen megfelelő mennyiségű információ tudatában könnyebb és biztosabb is a vásárlás.

Fontos kérdés még az abroncs ára. Általában az emberek megpróbálják a lehető legkevesebb pénzből megúszni az autógumi vásárlást, pedig a silány minőségű termékek hamarabb elkopnak, nem tapadnak megfelelően és az élettartamuk is lényegesen rövidebb. Érdemes figyelni a téli és a nyári gumi akció hirdetéseket, hiszen így jutányos áron tehetünk szert prémium minőségű árura.

Mindig legyen mihez nyúlni

Miután tehát a webshop segítőkész szakemberei megosztották velem ezeket a fontos információkat, magabiztosan választottam ki az autónk számára legmegfelelőbb nyári gumikat. Ráadásul nem is fizettem sokat, így mégsem volt akkora a pénzügyi gondunk, mint ahogy azt előzőleg gondoltam. Már másnap át is vehettem a termékeket, alig vártam, hogy felrakjuk őket. Mesésen ment az autó, élvezet volt vezetni. A nyári gumi akció kihasználásával a kecske is jól lakott és a káposzta is megmaradt. Még arra is maradt pénzem, hogy rendeljek néhány tuti kiegészítőt az autóhoz.

Ez a hónap tehát nem alakult túl fényesen, de azért sikerült belőle kihoznunk a legjobbat. A szuper ügyfélszolgálatos csapat nélkül nem sikerült volna. Miután átéltük, hogy milyen is, ha komolyan aggódnunk kell a pénzügyeink miatt, sokkal jobban megbecsüljük, amink van. Igyekszünk még jobban takarékoskodni, hogy legyen egy biztos alap, ami kisegít minket a nehéz időkben. Jó abban a tudatban élni, hogy nem fenyeget megélhetési veszély. Arra buzdítok mindenkit, hogyha csak keveset is, de mindenképpen rakjon félre havonta valamennyit, hiszen sosem lehet tudni, mikor adódik olyan helyzet, hogy szükség lesz a tartalékra.