Kedvező serpenyők

Ez eléggé kényes téma, de be kell vallanom, hogy otthon a leginkább mindig a pénzügyek miatt veszekszünk a párommal. Pontosan már nem tudom megmondani, hogy ez honnan eredhet, hiszen mind a ketten jól keresünk, így amiatt azért igazán nem fájhat a fejünk, hogy pl. lesz-e mit ennünk.

Talán ott lehet a probléma gyökere, hogy mindketten viszonylag szegény családból származunk, ezért már megszoktuk, hogy a piszkos anyagiak miatt nemcsak idegeskedni kell, hanem egyenesen rettegni.

A legutóbb körülnéztem a konyhaszekrényekben: kíváncsi voltam, hogy melyik polc pontosan mit rejt, hogy mennyi dobozunk és tárolóedényünk van, mert lassan költöznünk kell, és nem szeretném, ha kellemetlen meglepetésekben lenne részem.

Furcsa módon éppen a serpenyőkből volt a legkevesebb: még a legátlagosabb műanyag pohárban is bővelkedtünk, de serpenyőnk összesen 2 db volt.

A közeli költözés miatt az lett volna az ésszerű lépés, hogyha ezt a számot egyáltalán nem gyarapítom, de hát nőből vagyok: minél több konyhai eszközre volt szükségem azért, hogy valamilyen ismeretlen, általam meg-nem-értett, tudatalatti érzésnek eleget tegyek magamban.

serpenyők

Ennek érdekében gyorsan neki is láttam a kutatásnak: a laptop képernyője úgy világított az arcomba akár egy fénylő jósgömb.

Ekkor bukkantam rá a hunniakristaly.hu nevű oldalra, ahol a serpenyők beláthatatlan választékával találkozhattam: rozsda-és tapadásmentes serpenyők, palacsintasütők és wok serpenyők, francia serpenyők és flambírozó serpenyők mind-mind egy helyen tárultak a szemem elé.

A hunniakristaly.hu-n ugyanis több, mint kétszáz féle serpenyő közül válogathatunk kényünk és kedvünk szerint, így nem kell attól tartanunk, hogy nem találjuk majd meg az általunk keresett darabot.

Ráadásul, hőálló parafa alátét vásárlására is van lehetőség, szóval nem kell majd az esetleges égési foltok miatt sem aggódni.

A hunniakristaly.hu választékát végig nézve, nagyon vívódtam magamban, hogy mitévő legyek: ugyanis – a serpenyőkön kívül – kancsókat, szívószálakat és hőálló tálakat is láttam, amiktől igen nagy kísértésbe estem.

Arra gondoltam, hogy az új helyünkre jól jönne néhány új cucc, csak nem tudtam, hogy ezt miként értessem majd meg a párommal, aki már akkor is a plafonon van, ha csak egy új papucsot veszek.

Kezdetben ezért csak egy serpenyőt rendeltem meg, aminek én nagyon örültem: nem csúszkált, könnyedén el lehetett mosni, és indukciós pulton is simán lehetett használni.

Tudtam, hogy közeledik a lebukás ideje: a párom ki is szúrta főzés közben a vadonatúj darabot a kezemben. Először nem csapott patáliát, mert nem volt benne biztos, hogy ez egy új szerzemény-e, vagy pedig csak egy jól elmosott serpenyő, amit a kezemben tartok.

Aztán végig futtatott minden találatot a fejében a konyhakészletünkre vonatkozóan, és semmilyen egyezést nem talált a kakukktojás és a mi serpenyőink között.

Ezután kezdődött is a balhé, amit – meglepő módon – egészen hamar sikerült elcsitítani: rákeresett ugyanis a hunniakristaly.hu-ra, és egészen meg volt elégedve.

Azt mondta, hogy ennek a serpenyőnek az ár-érték arányába nem lehet belekötni, és, hogy nyugodtan rendeljek még mást is, ha szeretnék.

Annyira meglepődtem, hogy majdnem hanyatt estem: szóval több szempontból is hálás vagyok a hunniakristaly.hu-nak.

Egyrészt, mert a serpenyő-vásárlás óta megszűntek a nagy, pénzügyi vitáink, másrészt pedig azért, mert megbízható eszközökkel bővíthettük ki konyhai készleteinket a segítségével.