A pénzügyes volt csoporttársaimmal találkoztunk múlt pénteken munka után. Az egyetem után mindannyiunkat kicsit elvitt az élet, jó volt végre kis időt együtt tölteni. Persze, az anekdotázás azonnal elkezdődött, régi sztorik az „Adózás” tantárgy vizsgáiról, a „Közpénzügyek” tárgyat tanító professzor asszony borzasztó humorérzékéről. Azok a régi, szép egyetemi évek… A többiek már bele is kezdtek a munkahelyi sztorikba. Szinte mindannyian a banki szektorban dolgozunk, csak más-más területen.
Gondolataim kissé elkalandoztak, mert imádtam egyetemistának lenni, és sokszor vissza is sírom. Mennyivel könnyebb volt az életem. Ha könnyebb nem is, de talán gondtalanabb. A felnőtt élet legnagyobb kihívása a pénzügyekkel való megfelelő gazdálkodás. Hiába is a tanulmány pénzügy és számvitel szakon, az elméletek nem igazán vannak segítségemre abban, hogyan tudok a hónap végére pluszban kijönni. A rövid mélázásom megakasztotta Kata telefonjának csöngése.
A társaságban senki nem érti, hogy Kata tulajdonképpen miről is beszél. Ilyen szavakat kapunk el, hogy gázpalackfutár, gázpalacktöltés, PB gáz, kiszállítás. Mivel Kata bent lakik a belvárosban, senkinek nem egyértelmű a sztori, így alig várjuk, hogy letegye a telefont és mondja, hogy mit is intéz pontosan. Vajon miért lenne szüksége egy 23 kg-os PB gázpalack utántöltésére?
Mint kiderül, Kata a nagymamájának segített be. Ica mama Solymáron lakik, ahol a hétvégén disznóvágás lesz, így mindenképpen fel kell töltetni a gázpalackot. Kissé értetlenül nézünk még mindig, majd Kata tovább meséli a történetet. Egyrészt a disznóvágáson szükséges a gázpalack a pörköléshez. Másrészt a nyári konyhában szokták a húsfeldolgozást végezni, ahol csak gázpalackkal működik a gáztűzhely. Elég régi az épület, és Ica mama hallani sem akar a felújításról.
Van ez a cég, a Gázpalackfutár, ahol, ha a honlapon leadod az adataidat, akkor visszahívnak a kért időpontban. Ez a hívás is ezért volt, mondja Kata, mert a gázpalacktöltés sürgősen megoldandó feladat most. Már évek óta ő intézi Ica mamának a gázpalacktöltéssel kapcsolatos ügyeket. Sikeresen leegyeztették a kiszállási időt kedd délutánra az ügyintézővel. Állandóan ezzel a céggel intézik a gázpalacktöltést, hiszen nagyon megbízhatóak, közel 20 éve vannak a szakmában.
Szerencsére szállítanak ki Solymárra is, nem csak Budapesten vannak, bár váci telephelyű a cég, teszi hozzá Kata. Szóval, az agglomerációt jól lefedik. Baromi gyorsan orvosolják a problémát, általában 2-4 órás kiszállást vállalnak, akár aznap is. Mindig őket keresik, Ica mama is nagyon kedveli őket, mert precízek. Általában tudnak előre tervezni a cserével, de volt már arra is példa, hogy ad hoc problémát kellett orvosolni. Ilyen volt például nyáron, amikor a baracklekvárt főzte be Ica mama. Akkor kb. 2,5 órát kellett várni mamának, és tudta is folytatni a munkát. Szerencsére nem okozott fennakadást a műveletben a gázkimaradás.
Kata egészen jó kis reklámot csinált a cégnek az elmúlt pár percben. Ugyan egyelőre egyikünk számára sem volt aktuális ilyen szolgáltatást igényelni, de érdekes kis kitérő volt a hitelezéssel és kamatlábbak kapcsolatos témák után.