Én a pénzügyeimet mindig az egyik barátomra bízom. Ő sokkal jobb ebben, hiszen ezt tanulta, ebben dolgozik, így nyilván megbízok az ő tanácsaiban, amiket mindig ad. Ezek a tanácsok szinte mindig be is jönnek, úgyhogy nincs okom miért is kételkedni benne. Gyakran előfordult már az életemben, hogy amikor én magam hoztam meg a döntést, akkor bizony egy rossz döntést hoztam és inkább buktam rajta, mint nyertem volna. Akkor eldöntöttem, hogy csak olyan emberben bízok meg, aki tényleg ért hozzá és jártas az adott témában.
A hétvégén pont ennél az említett barátomnál voltam, mert megkértem, hogy segítsen pár dologban, amiben nem voltam biztos. Viszont ezúttal nem csak a pénzügyekről volt szó, hanem büszkén megmutatta az új hőszivattyújukat, amit nemrég szereltetett be a Klimaglobal céggel.
Ezt meg hogy? Elmesélte, hogy nem olyan régen látta a következő szöveget az interneten: “Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!” Megnézte a honlapot, utánaolvasott, kért egy ajánlatot a cégtól és nem kellett sokat gondolkodnia rajta, hogy megrendelje. Ez ilyen gyorsan és egyszerűen ment.
Azért is választotta a Klimaglobal céget, mert már több mint 15 éve vannak ebben a szakmában, így bőven van tapasztalatuk, nem egy kezdő cégról van szó. A Klímaglobal egy mosonmagyaróvári székhelyű cég, amely azonban az ország teljes területére szállít ki klímákat és hőszivattyúkat, így nem kell attól tartani, hogyha tőlük rendelünk, akkor hozzánk nem jönnek ki, mert esetleg egy olyan helyen lakunk.
Ha megtetszik valamelyik készülék és szeretnénk megrendelni, akkor azt nagyon egyszerűen és gyorsan metehetjük. Ehhez nem kell más, mint felmenni a honlapjukra és kitölteni az ajánlatkérő úrlapot. Ehhez meg kell adnunk a nevünket, a telefonszámunkat, az email címünket és azt, hogy melyik városba szeretnénk megrendelni az adott szolgáltatást, terméket. Az űrlapon még tudunk hagyni egy rövd üzenetet is, amelyben érdemes leírni, hogy konkrétan melyik terméket szeretnénk, lakásba vagy épületbe, illetve ha még van bármilyen más információ, ami érdekes lehet számukra, akkor azt is érdemes leírni.
Az ajánlat kiküldése után minden egyes beszerelést egy helyszíni ellenőrzés előz meg. Erre azért van szükség, mert például a hőszivattyú esetében nem lehet bármelyik már meglévő fűtési rendszerhez csatlakoztatni, illetve a klímát sem lehet akárhova beszerelni. Ehhez mindenképpen kell az ő szakemberük, aki úgymond kimondja a végső ítéletet vagyis, hogy beszerelhető-e a készülék.
A munkájukra nagy hangsúlyt fektetnek, mert fontos számukra a minőség, illetve garanciát is vállalnak arra, ha bármilyen meghibásodás lenne.
Nagyon tetszett az elmesélése, mely anno abból a bizonyos internetes szövegből ered: Klíma és hőszivattyú értékesítés és telepítés profiktól!