Édesapámnak van egy cége, amiben néhány módosítást szeretett volna végrehajtani, így utánanéztem annak, hogy egy cégmódosítás milyen költségekkel járhat. Ahogy keresgéltem, megtaláltam a topcegalapitas.eu/cegmodositas oldalt, ahol részletesen olvashattam arról, milyen lehetőségek vannak és milyen csomagokat kínál ez a cég, és egyes csomagokba pontosan milyen típusú módosítások tartoznak bele. Amennyiben valaki már korábban itt igénybe vette a székely szolgáltatást, akkor maga a cégmódosítás ez idő alatt teljesen ingyenesen, vagyis díjmentesen történik.
De nem vett igénybe ilyen székhely szolgáltatást, hiszen az ő cégének a székhelye az maga a vállalkozásnak a címe, így a cégmódosítás csomagok közül tud választani. Ez két részre van bontva, attól függően, hogy milyen típusú változtatásokra van szükség. Van külön egy alapszintű változtatás csomag, ez egy 20 ezer forint alatti költség, valamint egy olyan csomag is, ami az átruházással és tagcserével kapcsolatos cégmódosítási ügyintézést foglalja magában. Ez majdnem 30 ezer forintos tétel. Ezen kívül cégmódosítás esetén egyéb költségek is felmerülhetnek, mint az illeték, valamint a közzétételi díj is. De egyébként érdemes felkeresni magát a céget és velük egyeztetni a költségekről. Mi is ezt tettük, és így teljesen tisztán láttuk a megbeszélés után, hogy pontosan milyen költségekkel számolhatunk, mire végigmegyünk az egész cégmódosítás procedúrán.
Az nagyon fontos szerintem, hogy cégmódosítás esetén nagyon alaposan gondoljuk át, hogy milyen módosításokra van szükség, hogy ne kelljen pár hét után ismét ügyvédhez fordulni, hiszen abban az esetben újra meg kellene fizetni az ügyvédi munkadíjat, valamint az illetéket és a közzétételi díjat is, így mindenképp érdemes ezt együttesen elintézni. Erre maga a topcegalapitas.eu/cegmodositas weboldal is felhívja a figyelmet, és egyébként telefonban is elmondják, hogy ezt alaposan gondoljuk át.
Magának a cégmódosításnak az egész ügyintézési folyamata nagyon egyszerű volt és lépésről lépésre követhető volt számunkra, hogy pontosan mikor mi fog történni. A telefonos megkeresés alkalmával nagyon részletekbe menő tájékoztatást kaptunk egy nagyon kedves kollégától, akitől egy tájékoztató e-mailt is megkaptunk édesapám e-mail címére. Ebben a tájékoztató e-mailben még további információkat is találtunk, valamint itt volt pontosan megadva, hogy nekik is mire van szükségük, hogy ez az egész cégmódosítás létre tudjon jönni. Így mi visszaküldtük a módosítandó adatokat minden egyéb okirat és szerződés leadásával együttesen. Ezután sor került egy személyes megbeszélésre is, ahol a konzultáción túl megtörtént az aláírás is. Ezután nekünk már semmi dolgunk nem volt, az iroda teljesen átvette tőlünk a cégmódosításnak az ügyintézését, ami azt jelenti, hogy ők adták be a cégbíróságra, aztán megtörtént a cégbírósági bejegyzés is, amiről e-mailben értesítettek minket, illetve bank megkeresést és átvállalták tőlünk. Az nagyon fontos volt, hogy cégmódosítás esetén mindenkinek személyesen meg kell jelennie az említett konzultáción, aki érintett a céggel kapcsolatos ügyekben. Így édesapám mellett az üzlettársát is elvittük a találkozóra.
Az egész nagyon gyorsan lezajlott és rengeteg információhoz hozzájutottunk teljesen közérthetően, az egész ügyintézés végére nyugtáztunk, hogy nekünk nagyon megérte ezt az ügyintézést kiszervezni.